Kislány koromban megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni. Azt mondtam, ápolónő. Anyukám egyből lebeszélt róla, mert akkor a koszos ágyneműket kell cserélgetnem a betegek alatt, „gondolj csak bele”… Nem értettem, hogy mi ezzel a gond, nekem tetszett, hogy segíthetek valakin, jó érzéssel töltött el a gondolata is, hogy könnyebbé teszem valaki életét. Olyan nemesnek éreztem és boldog voltam az öröm gondolatától.
Nem volt jó gyerekkorom. Nem láttam jó családi mintát. Nem láttam jó táplálkozási mintát. Nem láttam sportos szülőket. Nem voltam jó tanuló sem. Nem kaptam soha érzelmi támogatást sem. Általános iskolás koromban túlsúlyos lettem és utáltam magam. Mindenért.
Le akartam fogyni, de otthon csak az ultra feldolgozott ételeket kaptam és óriási viták mentek minden nap, amikor már nem akartam megenni a zsírban tocsogó pizzát és társaikat. Ekkor már középiskolás voltam, de saját fizetésem vagy zsebpénzem nem nagyon volt, ezért inkább nem is ettem semmit. Ez jó ötletnek tűnt, a tini magazinok is tele voltak mindenféle káposztalé, celeb meg pirítós-paradicsomos fogyókúrákkal.
Persze nehezen ment, mert sóvárogtam és együltő helyemben bevágtam minden nap egy nagy tábla karamellás Milkát. Ez volt a kedvencem. De tudtam, hogy ez hiba, úgyhogy büntetésből minden csoki után extra 100 felülést csináltam.
Hogy lefogytam-e? Le! De nem mindent és teljesen plöttyedt lett a bőröm.
Szép lassan fiatal felnőtté értem, leérettségiztem és főiskolára kellett volna mennem, de, amit kinéztek nekem a szüleim, az nem az én világom volt, úgyhogy elmentem egy Reklámszervezői OKJ-re. Még mindig hadilábon álltam a táplálkozással, igyekeztem több zöldséget enni, közben meg már fáradtam bele az egészbe.
Az OKJ után főiskolára mentem és elköltöztem otthonról. Fizettem a tandíjamat, keményen dolgoztam, végre volt saját pénzem, hogy saját élelmiszereket vásároljak. Már csak a tudás hiányzott hozzá, hogy mit ehetnék meg. Na, meg persze a fiatalság… hiába a vágy, ha közben jön a bulikorszak meg az alkohol. Tudtad, hogy az alkohol üres kalória és szabotálja a fogyást? Én hallottam már róla, aztán meg is tapasztaltam. Ezzel párhuzamosan már rendszeresen jártam edzeni is, úgyhogy valamennyi balansz volt azért, de a kaja… az nehéz terep maradt.
A magánéletemben egy mélyfejes ugrás történt, ami teljesen kicsinált érzelmileg. Elköltöztem, de a múlt még évekig kapaszkodott rám. Szépen kezdett eltolódni a hormonháztartásom is.
Először csak folyamatosan puffadtam, szúrt, nyilallt a hasam. Olyan is volt, hogy nem tudtam felállni a székről, annyira szúrt. Mintha kést forgattak volna bennem. Ha hideg volt, ha meleg, az én kezeim jegesek voltak, szárazak, a tenyereimből pedig dőlt az izzadtság. Rettentően kellemetlen volt, gyakorlatilag az irodai munkámban is gátolt, nem tudtam használni az egeret normálisan.
De a legrosszabb mégis a krónikus fáradtság és ködös agy szindróma volt. Minden egyes megállónál elaludtam. Eltévedtem séta közben a lakóhelyemen. Mint egy szenilis vénasszony. Ekkor voltam 23 éves. De még mindig nem jöttem rá, hogy valami nem oké, azt hittem ez általános, mindenkinek vannak ilyen dolgai a sok stressztől és kimerültségtől. Végülis, dolgoztam, főiskolára jártam és a végén még a jogsit is elkezdtem.
Nem sokkal később, elköltöztem még egyszer, összeköltöztem a gyermekeim apjával, akivel kitűztük, hogy mikorra szeretnénk az első gyermekünket. Hamar össze is jött, de amilyen hamar összejött, olyan hamar majdnem el is ment. Barnáztam és néha nagyobb löket vérek is távoztak. Nagyon frusztráló volt! Mintha nem lett volna elég bajom… Veszélyeztetett terhes lettem és kiderült az első terhességi vizsgálatoknál, hogy alulműködik a pajzsmirigyem. Ekkor voltam 24 éves. Gyógyszert kellett volna szednem. „De még csak 24 éves vagyok! Nem szedhetek gyógyszert minden nap, mint egy 70 éves!” Egyébként sem vagyok jó a rendszeres bogyó fogyasztásban, mindig elfelejtem. Nem lehet ez a vég!
Elkezdtem kutakodni. Sokat. Kiolvastam vagy 30 könyvet és tanfolyamokra jártam. Foglalkoztam a lelki oldallal és a táplálkozással is, ha már a jógán kívül, pockosan, más mozgásforma nem nagyon maradt. Közben megszületett a fiam és szép lassan, gyökeresen életmódot váltottam. Felfedeztem megannyi alapanyagot, amikről előtte azt sem tudtam, hogy micsoda. Felfedeztem a tisztítószerek, a természetes vs. mesterséges alapanyagok közti különbségeket. Új szokásokat alakítottam ki. Így visszagondolva, nagyon melós volt! Fenekestül felforgattam az életemet, de nem bántam!
Közben tovább képeztem magam és elkezdtem Természetgyógyásznak tanulni. Kontroll laborokra jártam és képzeld! Helyrejött a pajzsmirigyem! De, ami sokkal fontosabb, megszűnt minden gyötrő tünetem! Mintha ujjászülettem volna! Hiába a kisbabám, kicsattantam az energiától, pedig aztán nem bővelkedtünk az alvásban…
Valahogy a természetgyógyászatot sem éreztem elégnek. Gondolkodtam, hogy merre tovább. Ekkor már másoknak is segítettem az életmódváltásban és azt tapasztaltam, hogy egyre több a hormon problémás nő. Nehezen jön össze a baba, inzulinrezisztencia, PCOS, ösztrogén dominancia, mellékvese kifáradás, pajzsmirigy gondok, stb. Csupa olyan dolog, amik pár éve még nem voltak ennyire „divatosak”. Az élelmiszer intoleranciákról és allergiákról nem beszélve. Sorra végeztem el a tanfolyamokat, szélesíteni akartam a tudásomat. Mi okozza ezt a sok szenvedést a nőknél?
Közben elhatároztuk, hogy vállalunk még egy gyermeket. Az első szülésélményem nem volt egy szuper dolog, ezért, már azt is kötelességemnek éreztem, hogy a másodiknál ne hagyjam megtörténni azt, amit az elsőnél, még felkészületlen, „zöldfülű”, első szülő nőnél. Felfedeztem, hogy a szülés mennyire egy természetes és csodálatos dolog, amibe, ha nem avatkoznak be fölöslegesen, tökéletesen végzi a munkáját. Felfedeztem azt is, hogy a jógában tanultakból hogyan tudom úgy átformálni a légzésemet és a gondolataimat, hogy végig 100%-osan jelen legyek a szülésemben és kontroll alatt tudjam tartani a fájdalmaimat, miközben megnyílok egy új élet számára. Ezzel a felkészültséggel, egy támogató csapattal pedig sikerült a VBAC-m.
Ekkorra már világossá vált előttem, hogy a dietetika és a szülésznői képzés közül nekem a szülészeten van a helyem, mert ez sokkal közelebb áll a nőiséghez. Nehezen teherbe eső nőknek akarok segíteni, természetes módszerekkel!
A babázás alatt kevesebb vendéget tudtam vállalni és nem hagyott nyugodni a tudásszomj sem, ezért beiratkoztam a Billings Ovulációs Módszer oktatói képzésre. A BOM tökéletesen kiegészíti az eddigi és az elkövetkező munkásságomat, hiszen a cikluskövetés szerves része a női egészségnek és a fogantatás alapja, hogy tudjuk, mikor van / van-e egyáltalán ovulációja a nőnek.
Közben pedig elkezdtem a szülésznői képzést is a Semmelweis Egyetemen. És már túl vagyok az első, ápolási gyakorlatomon. Ahol ápolni kellett a betegeket. És ágyneműt is kellett cserélnem, nem is egyet. Sőt, vért is kellett venni, intramuscularisan injekciót beadni. És ez még hagyján, de mi jön még?! És az van, hogy olyannyira élveztem, ahogy gyerekkoromban elképzeltem!
Még csak a folyamat közepén vagyok. Az egyetem után tervben van a szonográfia képzés is. Nem támasztok magam elé nagy elvárásokat, a gyerekeim az elsők. Nem hajt a tatár, ha 10 évembe telik az egyetem, akkor 10. De persze, örülök, ha sikerül a menetrend szerint :).
Addig is, továbbra is segítek minden hozzám forduló nőnek az egészsége visszaszerzésében, a babatevezésben, a cikluskövetésben és minden olyan kérdésben, amit az orvosának nem tudott/mert még feltenni.
A „3 hónap alatt termékeny” Ebookomért iratkozz fel a hírlevelemre
